MEGOSZTÁS
Hirdetés

Három év után új epizóddal tér vissza a népszerű “A Vers Mindenkié” sorozat. A NuHeadzTV csapata azért döntött az új rész elkészítése mellett, mert a Backstreet Boys nemrégiben bejelentette, hogy 2019-ben Budapesten is koncertet ad.

Két hete derült ki, hogy minden idők egyik legnépszerűbb fiúzenekara, a Backstreet Boys Magyarországra is ellátogat. Adott volt a lehetőség, hogy a három évvel ezelőtt óriási sikerrel futó “A Vers Mindenkié” sorozathoz új epizód készüljön. A NuHeadzTV csapata a zenekar talán legismertebb dalát, az “Everybody”-t választotta, amit a Google Fordító segítségével ültetett át magyar nyelvre – kisebb nagyobb sikerrel.

Az így keletkezett szöveg előadását a Jászai Mari-díjas színész Nemcsák Károly vállalta. A József Attila Színház igazgatója örömmel vállalta a felkérést és szinte azonnal igent mondott a NuHeadz csapatának felkérésére. Nem ez volt egyébként az első videója a csapatnak, ahol a Google Fordítót hívták segítségül: korábban Döbrösi Laura előadásában hallhattuk József Attila Mama című híres versét ebben a formában újragondolva.

A NuHeadz A Vers Mindenkié sorozat sikerei óta NuHeadz Productions néven online videógyártással foglalkozó ügyökséget indított. A csapat nyáron forgatta le produkciós referencia filmjét a Balatonfelvidéken, amely bemutatja, hogy milyen minőséget várhat az, aki a NuHeadz gyártócsapatára bízza következő projectjét. A csapat további referenciáit a nuheadztv.com oldalon lehet elérni.

 

Emellet 2016-ban megalakult a NuHeadz Talent Management, amely népszerű influencerek és modellek képviseletével foglalkozik. A NuHeadz influencer portfóliója ma már másfél millió fiatalt ér el a YouTube és az Instagram felületein.

Facebook Comments

Warning: A non-numeric value encountered in /home/tubenews.hu/public_html/wp-content/themes/Newsmag/includes/wp_booster/td_block.php on line 997